01IMG 8852A kiállítás megnyitón nagyon érdekes tájékoztatót hallhattunk a gobelinszövés vagy kárpitszövés történetéről Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete elnökétől, majd Gárdonyi Géza idézettel nyitotta meg a kiállítást:

„A szent szellő mindenkit megérinthet: szép rezgések mindenki lelkében keletkeznek, de nem mindenki tudja vászonra, kőre, papirosra maradandósítani. Csak a művész! A művész, az igazi művész! Mentül igazibb művész, antul sikerültebben. Legsikerültebben az a művész, aki azt a szép-rezgést úgy tudja formába önteni, hogy aki az alkotását nézi, vagy hallja, vagy olvassa, csak azt a szép-rezgést érzi, amelyet a művész érzett, mikor a műve fogant, mikor a művet alkotta, és befejezte.”

A Gárdonyi idézetben szereplő szent szellő megérintette az alkotókat, s ők a lelkükben levő szép rezgést formába öntötték, melynek eredménye látható a kiállításon.

A szövőkkel való beszélgetés során mondta egyikük, a kárpiszövés „Festés a gyapjúval”.

Valóban így van, érdemes ellátogatni Székesfehérváron, a Vörösmartyi Mihály Könyvtár Budai uti Tagkönyvtárában február 24-ig megtekinthető kiállításra és megbizonyosodni erről.

A képeket a Galériában itt lehet megtekinteni.