LKati

Név:  Landgráf Katalin
Cím:  
Telefon:

 

Email:

 
Weboldal:  

1953. október 25-én születtem Budapesten.

Szüleim a háború hányattatásai után találkoztak Miskolcon, majd Budapestre kerültek. Édesanyám és Édesapám a semmiből teremtett boldog, nyugodt gyerekkort, amelyben szabadon választhattam tehetségem és kedvem szerint.
Barcsay Jenő Művészeti anatómiája kiskoromtól kezdve az egyik legmeghatározóbb élményem volt, a rajzok szinte beleégtek a tudatomba. Tudtam, hogy rajzolnom kell.
Nagyon korán kezdtem tanulni a rajzolást, nem is volt kérdéses, hogy ez az én utam.
Ez az út a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába vezetett, a textil szakra.
Nem textiles akartam lenni, de végül életre szóló elköteleződés lett.
Tanáraimtól – Rónai Éva (textil), Szűcs József (textil), Szabó Béla (rajz), Maksay László (művészettörténet) Kerényi Ferenc (magyar) - a maximumra törekvést, a mesterség szeretetét és tiszteletét tanultam meg.
Életre szóló barátságot kötöttem Szittner Andreával.
Harmadikos korunkban, 1971 nyarán csöppentünk Andreával a Népművészet Ifjú Mestereinek táborába, Fadd-Domboriba tulajdonképpen illetéktelenül, hiszen mi – akkor még – nem pályáztunk, de volt betöltetlen hely a táborban, és a mi iskolánkból hívtak résztvevőket. Bennünket ért a szerencse.
Elragadott minket az a hangulat, azok az előadások, szakmai programok és persze a remek társaság, ami ezeket a táborokat jellemezte.
A Fiatalok Népművészeti Stúdiójának megalakulásától kezdve tagjai voltunk, részt vettünk mindenben, táborban, kiállításokon, és a Stúdió legfantasztikusabb programjában is.
Ez a Népművelési Intézetben, minden hónap egyik vasárnapján megtartott találkozó, továbbképzés, „egyetem” volt, ahol a kor legnagyobb költői, történészei, néprajzosai tartottak előadásokat nekünk.
Nagyon sok, fiatalon meg sem fogalmazott kérdésemre, felvetésemre kaptam választ, útmutatást.

Sokat gondolkoztam azon, hogy van-e „jogom” népművészettel foglalkozni. Családom nem kötődik egyetlen faluhoz, tájegységhez sem, hiszen a történelem összevissza dobálta Őket, Felvidék, Nyugat-Magyarország, Miskolc, Pécs, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Szeged, Sándorfalva, Nagysomkút, Szatmárnémeti . . . egy-egy állomás felmenőim történetében.
Hova kapcsolódjak, választhatok-e hagyományt, vagy egyáltalán nem tehetem meg, hogy a népművészetet tekintsem mesterségem alapjának! Végül úgy gondoltam, hogy igyekszem megismerni a népművészet illetve a mesterség csínját-bínját, hagyományait, szemléletét és ez lesz munkám alapja.

Bár ellentmondásnak látszik, emellett mégis nagyon érdekelt a nagyüzemi termelés, az ipari tervezés is. Így többszöri próbálkozásra, de felvettek a Magyar Iparművészeti Főiskola szövöttanyagtervező szakára. Addigra már nem volt kétely bennem, szövős akartam lenni.
Mestereim  Bakay Erzsébet (tervezés), Málik Irén (textil), Bognár Mihály (textil), Kádár János Miklós (rajz) voltak. 1979-ben kaptam meg „szövöttanyag ipari formatervező művész” diplomámat.

1979–1999–ig háziipari szövetkezetekben (Gyoma, Hőgyész)  és a Pamuttextilművekben – és „folytatásaiban -  (Budapest, Székesfehérvár) szövöttanyag tervezőként dolgoztam.

Szakmai munkámat két díj kiséri:

1978–ban „Népművészet Ifjú Mestere” címet kaptam kézzel szövött abroszért.
1992–ben a 12. Magyar Textilbiennálé-n Rózsa Anna-díjat kaptam ipari textil kategóriában, „ünnep” témakörben.

1976-ban a Fiatalok Népművészeti Stúdióját megkereste Trencsényi László a népművészeti tábor gondolatával. Az első tábort, amit még nagyon sok követett. Ez volt az első lépés számomra is a tanítás felé. Azóta nagyon sokféle formában volt lehetőségem tanítani kéznűvességet és szövést. Általános iskolai szakkört és kézműves tábort vezettem Cinkotán, kilenc évig tanítottam az Iparművészeti Egyetemen szövetszerkezettant, tanítottam Kövessy Erzsébet és Székely Éva „Esély” iskolájában is. Ötödik éve az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán, textil enteriőr ipari formatervező szakos hallgatóknak textil szakmai és tervezési ismereteket, szövés gyakorlatot tanítok.

1999 óta főállásban a Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium textilműves szakán tanítok és 2000 óta gyakorlati oktatásvezetőként – „művészeti vezetőként” – is működöm.
2004-ben  a  Fóti Népművészeti Szakközépiskola Művészeti-szakmai műhelye kapta meg  (Művészeti vezetők: Balla Zoltán (tánc) Landgráf Katalin (kézművesség))  Pest Megye Önkormányzatának KÖZMŰVELŐDÉSI DÍJ kitüntetését.

2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának rendes tagjává választottak.

Még nagyon fiatalok voltunk, amikor Szittner Andreával lehetőségünk volt a „Mesterségek” című könyvsorozatban a szövésről írni. Ifjúságunk minden magabiztosságával fogadtuk el a lehetőséget, és ifjúságunk minden kételyével dolgoztunk rajta, tulajdonképpen éveket.

Szakmai munkám során a tanítás és a könyvek általi tanítás vált igazán fontossá számomra. Nekem nagyon erős élmény még máig is valaminek a megtanulása, aztán az alkotás, a teremtés, egyszerűbben szólva valaminek az elkészítése. Úgy gondolom, ha megmutatok valakinek olyan lehetőségeket, tudást, amivel Ő is átélheti ezt, akkor többet adok, mintha egy kész tárgyat eladnék vagy ajándékba adnék neki.

Könyvek:

1984   KÉZI SZÖVÉS  „Mesterségek” sorozatban /
              szerzők: Szittner Andrea, Landgráf Katalin / NPI Bp. Kiadásában

1985   SZÖVÉS   „Kaptár” sorozatban /
              szerzők: Szittner Andrea, Landgráf Katalin / NPI Bp. Kiadásában

1989   GYÖNGYBŐL BIZSUT „Ezerjó” sorozatban /
             szerző: Landgráf Katalin / Planétás Kiadó, Bp. Kiadásában

2001   NAGY SZÖVÉSKÖNYV 1. „Jelenlévő múlt” sorozatban
           szerzők: Szittner Andrea, Penkala Éva, Landgráf Katalin / Planétás            Kiadó Bp.

2004   NAGY SZÖVÉSKÖNYV 2. „Hagyomány és vidék” sorozatban
             szerzők: Szittner Andrea, Penkala Éva, Landgráf Katalin /                             Mezőgazda Kiadó Bp.

2004   Szőnyegszövő szakmai ismeretek I. és II.

            /Speciális iskolák tankönyve
            szerző: Landgráf Katalin
  /

            Nemzeti Szakképzési Intézet Bp.             Kiadásában


2015 Szőnyegszövő szakmai ismeretek / Népi kézműves             (szőnyegszövő) szakma    tankönyve

     Szőnyegszövő szakmai rajzok készítése  / Népi kézműves         (szőnyegszövő) szakma  tankönyve
            Szerző: Landgráf Katalin / Nemzeti Szakképzési Hivatal Bp.